A mámor, így a költészet mámora minden emberrel
és a világ egészével egyesít.
érintkezésbe jutni az örök renddel.
Aki az élet zűrzavarából kilép és a világ valóságából
valamit megtud és azt kimondja, az istenek tolmácsa.
A mámor felfokozott, az ájultság lefokozott éberség.
Az éber, eszméletükre lett magyar költők világa
az aranykor tájait mutatja meg.
emlékeztetnek bennünket ideáinkra, eredetünkre,
valódi küldetésünkre, arany öntudatunkra.
Az aranykor a béke, a szépség és a termékenység ideje,
a földön megvalósult tényleges realitás.
Amikor a szellemi és isteni erők az emberi sorsba,
a közösség életébe, a természetbe és az anyagba szabadon
és bőséggel áramlottak, mindazt, ami a földön élt,
átvilágították, megszentelték és teljessé tették.
A magyar fény költői az aranykor emlékeztetői
és előhírnökei: a szeretet tanítói, mig megvilágosúl
gyönyörű képességünk, a rend.
A Fény keresztje.
(Hamvas Béla nyomán)