Előszó
Mivel életem jelentôs részét mikroszkóp mellett töltöttem, jól megtanultam a mondást: kis nagyítás nagy ész, nagy nagyítás, kis ész. Azaz először át kell tekinteni a dolgok egészét, meg kell látni az összefüggéseket, csak később lehet elmerülni a részletekben. Ennek igazságát ma is elfogadom, mégis roppant élvezetesnek találtam, ahogy az 1737–39 közötti törökellenes háború bánsági vonatkozásairól olvasva hirtelen spanyol, orosz, francia, török úgymond nagypolitikai összefüggések villantak fel, s kaptak olyan értelmet, amely sokkal jobban felkeltheti a magyar ember és a magyar diák érdeklődését is, mint a korszakról szóló szokásos középiskolai pár mondat.
A táj, jelesül a szegedi nagytáj szeretete jellemzi e kötet írásait. Olyan érzelmi kapocs ez, amely gazdagít. Sajnálkozva gondolhatunk azokra, akiknél ez a régiós szemlélet már elfakult. A történelem viharai át- meg átszabdalták a térségeket, ahol élünk. A Szabadkáról vagy akár a Délvidék távolabbi településeirôl egyetemre, olykor középiskolába is újra Szegedre járók jelzik: e kapcsolatok felélednek, noha Szerbia európai integrálódása még csak a távoli remény. A határoknak sok éven át üres szlogennek látszó légiesítése az Európai Unión belül már valóság, s ez közvetve már felénk is érzékelhető. A kötet nagy értéke, hogy az újra meg újra elôkerülô európai vonatkozások révén a szerkesztés vállalt regionalizmusa nem provincializmus. Fordítva: épp a regionális szemlélet menti meg gondolkodásunkat egyfajta légüres, azaz tartalmatlan európaiságtól.
Leginkább azért ajánlom az olvasó figyelmébe a kötetet, mert sok adatot talál benne Bálint Sándor professzorról, aki példaképe kellene, hogy legyen mindannyiunknak. Mélyen hívô tudós ember, aki azonban a „kis nagyítás” világában is otthon van: európai összefüggésekben lát. Ha kellett, kilépve a tudomány sajátos világából a közéleti feladatokat is vállalta, amíg azt nem tette értelmetlenné az egyre durvább szocialista-kommunista diktatúra.
Minden adat, minden szó, ami Bálint Sándortól származik vagy róla szól, értékes kincs. Az e kötetben fellelhetôkbôl néhányat ide emelek. Önkritikusan jegyzi meg, hogy nem erkölcsi alapon, hanem politikai úton, külsô erôvel akartunk az 1945 után kialakult helyzeten változtatni. Ma már persze utópisztikusan hat az erkölcsi erôre való hivatkozás, hiszen az elmúlt ötven évben éppen itt a legnagyobb visszafejlődés. Fontos az is, amit a katolikus egyház jövendő feladatáról mondott: „Különös gonddal kell ügyelnie, hogy a másik tábort ne az ő fegyvereikkel, ne a szemet szemért ószövetségi elve alapján, hanem a kiengesztelődés és nagylelkűség karizmájával próbálja visszaszorítani.” Az 1990 utáni idôkben se kiengesztelôdés nem volt, se visszaszorítás. Az elmúlt negyedszázad kudarcainak alighanem ez a fő oka.
Bárcsak ez a kötet is hozzájárulna, hogy Bálint Sándornak egyre több követője legyen, s gondolatai beépüljenek napjaink politikai gyakorlatába.
Budapest, 2014. március 15-én
Dr. Surján László
az Európai Parlament alelnöke