Fejezetek a katolikus egyházi év hagyományvilágálól

Kiadvány letöltése

Előszó

Az egyházi év és annak ünnepei bár a Szentírásra épülnek, mind az egyházi szertartások, mind pedig a hívô nép alakít, formál rajtuk. Ha ezt a folyamatot valaki teljes terjedelmében akarja látni, Isten szolgája Bálint Sándor mûveit kell, hogy forgassa. Ha pedig valaki, csak eligazodni akar ezekben, érdemes Miklós Péter ezen könyvét kézbe vennie. Az alapvetô ünnepekkel kapcsolatos gyors és pontos megállapításokat megtalálja. Nagyon sok helyen utalást is olvashat egy-egy ünnep népi hagyományairól, illetve a nép életében való alkalmazásáról is. Ezeknél a vallásos ember babonásnak tûnô elemeket is használni látszó tetteket, szokásokat alkalmaz, de mögöttük a hitbôl fakadó imádságos, Isten áldását sejtő-kérő ember áll. Külső szemlélő csak szerinte értelmetlen cselekedeteket lát, a hívő ember számára viszont munkájára az Isten áldását kiesdô, cselekedetekben megnyilvánuló szokások gyakorlata ez.

Akár hívő szemmel, akár a naptárok ünnepeinek megértését igénylő kíváncsisággal, akár a népszokások megértésére való törekvéssel veszi kézbe valaki e könyvet hiteles, rövid eligazítást találhat benne. Ha rövid ideje van, de érdeklődik az egyház istentiszteletének, ünnepeinek tartalma, kifejlődése és a nép által megélt szokásainak gyakorlata iránt haszonnal forgathatja a könyvet. Ha pedig többre vágyik, kézbe veheti Bálint Sándor teljességre törekvô tudományos könyveit…

Kívánok minden olvasónak újabb ismereteket, a hitük növekedését és a népi vallási szokások megértését, s – ha lehet – életben tartásuk segítését.

Gyulay Endre
püspök