Egyéni és közösségi cselekvésformák 1956-ban
Miklós Péter ebben a kötetében az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc folyamán jelentkező olyan egyéni és közösségi cselekvési formákat igyekszik bemutatni, amelyek célja a kommunista diktatúra megszűntetése és a demokratikus Magyarország megteremtése volt. Ezek körében kerül bemutatásra például a szegedi fi atalok által létrehozott Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége, a forradalmi időkben újrainduló Kecskeméti Lapok című újság szerkesztősége, vagy a katolikus egyház vezetésének az ötvenhatos forradalommal való szolidaritása. Mindezeken kívül a forradalom ismert alakjai – köztük Bibó István államminiszter, Hamvas Endre csanádi püspök, Baróti Dezső irodalomtörténész professzor – mellett olyan, eddig a történeti emlékezetben helyet nem kapó szereplők életpályája is olvasható a könyvben, mint a szegedi egyetemista Putnik Tivadaré, aki először követelte – már 1956. október 16-án – a nyilvánosság előtt a szovjet csapatok hazánkból való távozását.