Kiadvány letöltése

Sok éves templom, sok éves imádságok

Egy templom alapkövét letenni magában hordozza a felépítés esélyét és a befejezés reményét. Ha kész a templom, az oltár, a tabernákulum, akkor összegyűlnek a hívek Istent dicsérni, a krisztusi nagy áldozat gyümölcseiben részesedni. Szívük, lelkük feltöltődik valami benső, Istennel találkozás melegével. A szentmiseáldozatnak, vagy litániának, szentségimádásnak vége, hazatérnek. De az Istennel találkozás élményét magukkal viszik. Az otthon is templom, a család szentélye. Jézus mondta: „Ahol ketten vagy hároman
együtt vannak az én nevemben, köztük vagyok”. A család itt is találkozni akar Gondviselő Istenével, vagy Jézus és az ő édesanyjukkal, Szűz Máriával. És felcseng otthonukban is az Istendicséret, hálaadás a kapott javakért, vagy a panasz az éppen mostani bajokért. Előjönnek a kérések, hogy a beteg gyógyuljon, a munkához legyen erejük, és azon meglegyen az Isten áldása. Tapasztalatból tudják, hogy milyen jó az édesanyai szív, hívják hát égi édesanyjukat, aki együtt érezve velük, segítse őket gondjaikban. A templom már sok éve áll. Imáikat is sok évtizeden keresztül őrizték, mondták, adták át nemzedékről nemzedékre.

Ez a kis könyv is felfrissíteni szeretné a Szőregen és környékén gyűjtött, nem nagyon régen még az idősek ajkáról elhangzott imákat, hogy a mai ott élő hívek szájáról is szálljon az Úr felé. Keressék meg ma is öreg templomukat, melegítsék fel ott szívüket, és otthonaik is legyenek újra a családok apró templomai, ahonnan szálljon fel naponta az ősök imája. Hozza meg ma is Isten áldását munkájukra, családjukra.

Őrizze meg Isten Szőreg népét is, a magyar népet is békében, Isten és a felebarát szeretetében. Imádságosan lehetnek csak boldogok itt is, az Isten országában is. Az imádság szelleme hassa át a ma élő szőregieket, magyar népünket. Országunk megmaradása, magyar népünk jövője is a magyarok imájával kérhető, biztosítható. Őseink gyönyörű imái őrzik minden bajban Isten áldását, legyünk mi is népünket napi bajainkban megmentő imádkozók. Isten őrizze népünket és benne a szőregieket!

Gyulay Endre
szeged-csanádi ny. megyéspüspök