A Bálint Sándor Szellemi Örökségéért Alapítvány az elmúlt években számos alkalommal szervezett névadója életművét népszerűsítő, valamint a szegedi nagytáj, a Bálint Sándor-i „szögedi nemzet” értékeit tudatosító programokat, amelyek között konferenciák és tudományos események is helyet kaptak. Ennek jegyében szervezetünk 2013. december 16-án A szegedi nagytájtól a Duna–Körös–Maros–Tisza Eurorégióig címmel rendezett tanácskozást, amelynek anyaga a következő évben az A szegedi nagytájtól az egységesülő Európáig című tanulmánykötetben jelent meg. 2019. február 28-án pedig alapítványunk – a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával – Nemzetiségek, vallások, kultúrák a Dél-Alföldön
címmel szervezte meg azt a konferenciát, amelynek előadásai – több releváns tanulmánnyal kibővítve – jelen kötetben kerülnek közreadásra. Könyvünk megjelenésének anyagi hátterét szintén a Nemzeti Együttműködési Alap biztosította. Köszönet illeti a szerzőket, akik tanulmányukat rendelkezésünkre bocsátották, valamint Gulyás László professzort, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karának egyetemi tanárát, aki a könyvet lektorálta.
Szeged, 2019. március 1.
Dr. Miklós Péter
a Bálint Sándor Szellemi Örökségéért Alapítvány elnöke,
a kötet szerkesztője
A kötet szerzői:
Dr. Bagyinszky Marianna PhD történelem–néprajz–könyvtár szakos középiskolai tanár, Budapest (BGSZC Pestszentlőrinci Közgazdasági és Informatikai Szakgimnáziuma)
Prof. Dr. Barna Gábor DSc egyetemi tanár, Szegedi Tudományegyetem Bölcsészetés Társadalomtudományi Kar Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék
Dr. Bogoly József Ágoston CSc irodalomtörténész, kultúrakutató, ny. egyetemi docens (Szeged)
Dr. Czingel Szilvia PhD kulturális antropológus, Centropa Alapítvány (Budapest)
Dr. Csapody Miklós PhD tudományos főmunkatárs, Nemzeti Közszolgálati Egyetem Molnár Tamás Kutatóintézet
Dr. Döbör András PhD dékán, intézetvezető főiskolai docens, Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Szakképzési, Felnőttképzési és Továbbképzési Intézet
Dr. Fejős Sándor PhD oktató, irodavezető, Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Hallgatói Centrum
Dr. habil. Kókai Sándor CSc egyetemi magántanár, intézetigazgató főiskolai tanár, Nyíregyházi Egyetem Turizmus és Földrajztudományi Tanszék
M. Pelesz Nelli neveléstörténész, PhD-hallgató, Eszterházy Károly Egyetem Neveléstudományi Doktori Iskola (Eger)
Dr. habil. Marjanucz László tanszékvezető egyetemi docens, Szegedi Tudományegyetem Bölcsészetés Társadalomtudományi Kar Modern Magyar Történeti Tanszék
Dr. Miklós Péter PhD főiskolai docens, Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Alkalmazott Társadalomtudományok Tanszék; igazgató, Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ (Hódmezővásárhely)
Dr. Olasz Lajos PhD főiskolai docens, Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Alkalmazott Társadalomtudományok Tanszék
Prof. Dr. Pál József DSc egyetemi tanár, Szegedi Tudományegyetem Bölcsészetés Társadalomtudományi Kar Olasz Tanszék
Dr. Pető Bálint PhD adjunktus, Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Szakképzési, Felnőttképzési és Továbbképzési Intézet
Presztóczki Zoltán főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhelyi Levéltára
Dr. Tóth Eszter Zsófi a PhD tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet (Budapest)
Dr. Tóth István PhD osztályvezető főmuzeológus, Móra Ferenc Múzeum Helytörténeti és Irodalomtörténeti Osztály (Szeged)
Prof. Dr. Zakar Péter rektorhelyettes, főiskolai tanár, Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Modern Magyar Történeti Tanszék; egyetemi tanár, Gál Ferenc Főiskola (Szeged)