Kiadvány letöltése

Előszó

Nagy megtiszteltetés és öröm számomra az A szőregi templom kétszáz éve című könyvhöz rövid előszót írni. Megtiszteltetés, mert a szőregi katolicizmus múltjának olyan jeles személyeiről olvashatunk a következő lapokon, mint Radics Pál, Henny Ferenc, vagy Szalma József plébános atyák, vagy éppen a tudós néprajzkutató, az itt egykoron káplánként szolgáló Kálmány Lajos.
Ugyanakkor öröm is, hiszen ilyen jellegű egyháztörténeti összefoglalás még nem készült a szőregi templomról. A katolikus egyház szőregi történetéhez a középkori monostor szerzeteseinek története éppúgy hozzátartozik, mint az 1848/49-es forradalom és szabadságharc időszaka, vagy éppen a szovjet megszállás szörnyű napjai.
Ebből a kötetből a két évszázados szőregi templom múltja – építésének és fölújításainak históriája – mellett a helyi katolikus közösség mindennapjaiba is bepillantást nyerhetünk. Ezekből a múltbéli pillanatokból és eseményekből – legyen a végük akár siker, akár kudarc – erőt és példát meríthetünk napjainkban is, amelyek megerősíthetnek minket hitünkben és vallásos elköteleződésünkben.
Mindezen gondolatok jegyében ajánlom Miklós Péter történész könyvét az olvasók fi gyelmébe, s kérem a szőregi hívekre és minden jóakaratú emberre a Történelem Ura bőséges áldását!

Nagy Róbert
plébános