A Bálint Sándor Szellemi Örökségéért Alapítvány a szegedi nagytáj – a névadó kifejezésével: a „szögedi nemzet” – szellemi és kulturális értékeinek a megőrzése és továbbadása jegyében szervezi programjait és publikálja kiadványait. Ennek jegyében jelent meg a Hagyomány, népi írók, nemzeti önismeret című kötet is.
Kálmány Lajos (1852–1919) – Móra Ferenc szavaival „az utolsó magyar sámán”, Péter László szerint a „nagy magyar folklorista” – halálának századik évfordulója kínálta az alkalmat arra, hogy önálló kiadvány keretein belül kerüljön vizsgálatra a huszadik századi magyar művelődéstörténet egyik nagy kérdése: van-e helye a népi hagyományvilágnak
a szépirodalomban és a művészetben.
A Magyar Művészeti Akadémia támogatásával kiadott könyv szerzői: Bene Zoltán, Bogoly József Ágoston, Csapody Miklós, Domonkos László, Kovács Imre Attila, Medvigy Endre, Miklós Péter, Monostori Imre, Salamon Konrád, Sárközi Mátyás, Váraljai Anna.