Bogoly József Ágoston irodalomtörténész és kultúrakutató
1958-ban született, egyetemi tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végezte. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán irodalomtörténeti, filozófiatörténeti, műveládéstörténeti, kultúraelméleti tanulmányokat folytatott, magyar nyelv és irodalom szakon tanári diplomát szerzett. Az Országos Széchényi Könyvtár és a Petőfi Irodalmi Múzeum tudományos munkatársa, majd az ELTE egyetemi docense és az ELTE Eötvös Collegium Magyar Műhelyének szakvezető tanára volt. Eredményes egyetemi oktatómunkájáért az OTDK és az MTA Témavezető Mestertanár címmel és oklevéllel tüntette ki. Első monográfiája Ars Philologiae. Tolnai Vilmos és az irodalomtudományi pozitivizmus öröksége címmel jelent meg. Az irodalomtudomány kandidátusa. Kutatási területe a 19-20. századi és a 21. századi irodalomtörténet, irodalomelmélet és kultúratudomány. Tanulmányait folyóiratok, tudományos kiadványok közölték (pl. Magyar Tudomány, Hungarian Studies, Irodalomtörténeti Közlemények, Irodalomtörténet, Magyar Nyelv, Pro Philosophia, Magyar Könyvszemle, Kultúra és Közösség, Iskolakultúra). Kutatási eredményeit többszerzős tanulmánykötetekben, konferenciakötetekben és évkönyvekben
is megjelentették. Folyamatosan tart előadásokat. Az általa művelt szakmai és irodalmi területeken több mint kétszáz publikációja jelent meg. Irodalomtörténészi munkásságát Kölcsey-éremmel ismerték el.
Ars memoriae. Emlékezeti mintázatok az irodalom- és kultúratudományban című könyvében Bogoly József Ágoston azt a kutatás- és tudásprojektet fejleszti tovább, melyet már korábban, az irodalomtörténet-írás filológiai örökségével foglalkozó, Ars Philologiae című tudománytörténeti monográfi ájával megalapozott. Ars memoriae című könyvével kapcsolatban írja Bogoly József Ágoston: „A kultúra szövegeiben az emlékezet és a felejtés nyomot hagy. Ars memoriae – témájú kutatási projektem eredményeit osztom meg az olvasóval. Tudás-intenzív világunk folyamatosan
átalakítja az érvényesnek tartott tudást. Az érvényesnek tartott emberi tudás eddig még mindig törékenynek bizonyult. A megértés a történetiségbe ágyazódik. A kultúra szövegeinek hálózatából a szórt optikájú mozaikalkotás lehetséges. Az irodalmi és kulturális alkotások, történeti idők a jelenben élő nézőpontok fénytörésében, a kutatói szókincs által rendezetten nyilvánulnak meg. Könyvemben az Ars memoriae – tematikájú kutatás újabb távlatba kerül. Kultúránk befogadó jellegű és folyamatosan kreativitással telítődő. Az irodalom, a kultúra, a történelem, az idő,
a lét értelmezése, ez esetben az emlékezet és felejtés kutatása, mindig ott lesz az örök emberi dolgok között. Az emlékezetnek, az emlékezésnek köze van a jövőhöz. A 19. és a 20. század, a mára már leszűrődött tanulságok miatt, a 21. században növeli a jelentőségét. A kialakult kánontól eltérő jelenségekből, a felejtésvilágból, a saját kutatásaink alapján merítünk. A jelenben keressük, kutatjuk az irodalom- és kultúratudományban hasznosuló elméleti és gyakorlati válaszokat.”