Kiadvány letöltése

Bogoly József Ágoston irodalomtörténész és kultúrakutató
1958-ban született, egyetemi tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végezte. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán irodalomtörténeti, filozófiatörténeti, művelődéstörténeti, kultúraelméleti tanulmányokat folytatott, magyar nyelv és irodalom
szakon tanári diplomát szerzett. Az Országos Széchényi Könyvtár és a Petőfi Irodalmi Múzeum tudományos munkatársa, majd az ELTE egyetemi docense és az ELTE Eötvös Collegium Magyar Műhelyének szakvezető tanára volt. Eredményes egyetemi oktatómunkájáért az OTDK és az MTA Témavezető Mestertanár címmel és oklevéllel tüntette ki. Első könyve Ars Philologiae. Tolnai Vilmos és az irodalomtudományi pozitivizmus öröksége címmel jelent meg. Az irodalomtudomány kandidátusa. Kutatási területe a 19-20. századi és a 21. századi irodalomtörténet, irodalomelmélet, kultúratudomány és stíluskommunikáció. Tanulmányait folyóiratok, tudományos kiadványok közölték (pl. Magyar Tudomány, Hungarian Studies, Irodalomtörténeti Közlemények, Irodalomtörténet, Magyar Nyelv, Pro Philosophia, Magyar Könyvszemle, Kultúra és Közösség, Iskolakultúra). Kutatási eredményei többszerzős tanulmánykötetekben, konferenciakötetekben és évkönyvekben is olvashatók. Folyamatosan tart előadásokat. Szakmai és irodalmi területein több mint kétszáz publikációja jelent meg. Irodalomtörténészi, kultúrakutatói munkásságát Kölcsey-éremmel ismerték el.
A stíluskommunikáció értéklánca. Alkalmazott irodalom- és kultúratudomány / stíluskommunikáció. Tanulmányok és esszék című kötetében Bogoly József Ágoston a stíluskommunikációt az irodalom- és kultúratudományok és a kreatív közlésmód táguló köreiben értelmezi. A stíluskommunikáció értéklánca mentén, a regionális kultúra, a szociális képesség- és egészségfejlesztés irányában eredményes kultúrakutatási kiterjesztéseket valósít meg. A stíluskommunikáció értékláncát természet közeli és irodalmi-mentalitástörténeti dimenziókban mutatja be. A kulturális régió retro-stíluskommunikációs elemeit is feltárja és bevezeti az ökömuzealitás fogalmát. A szerző kötetzáró kisesszé sorozata az emlékezés és felejtés stíluskommunikációjában keresi az egyensúlyt, a harmóniát, a jövő előzményét.
A stíluskommunikáció értéklánca című könyvével kapcsolatban írja Bogoly József Ágoston: „A stíluskommunikációhoz tartozó dolgok rendje nem egy már teljesen megismert, szűkített és lezárt világhoz kötődik, hanem inkább egy folyamatosan változó, dinamikusan tovább élő nyitott kommunikációs rendszerbe illeszkedik. A stíluskommunikációt a saját korlátaikon túllépő szemléleti formák aktív működésben tartják. Milyen a stíluskommunikáció értéklánca? Olyan, mint az egymásba kapcsolódó hatásokkal teli láncreakció, amely egy sajátos pillangóhatást okoz. Az érték-láncreakció pillangóhatását a stíluskommunikáció kifinomult „szárnycsapása” indítja el. A világhoz való viszonyunkban finomhangolásra, harmóniára, egyensúlyra van szükség. Önvalónkkal és a társadalmi környezetünkkel kapcsolatban az összhangot hordozó kifinomult közlés, a stíluskommunikáció küldetése megvalósítható.” A stíluskommunikáció értéklánca témában Bogoly József Ágoston a Szegedi Tudományegyetem JGYPK Stíluskommunikátor szakirányú továbbképzési szakára meghívott oktatóként, az MTA Köztestület tagjaként, valamint az MTA SZAB Neveléstudományi – Pszichológiai Szakbizottság Szociális képességek, a viselkedés fejlesztése munkabizottsága tagjaként végezte oktató- és kutatómunkáját, miközben előadásokat tartott tudományos konferenciákon és tudománykommunikációs fórumokon. A témakörből tanulmányokat és esszéket jelentet meg. Az integratív kultúratudomány és a stíluskommunikáció kutatás jelenkori horizontjával foglalkozó megalapozó tanulmányát az MTA folyóirata, a Magyar Tudomány közölte, Irodalom- és kultúratudomány, média- és stíluskommunikáció. Hibridizációs jelenségek és alkalmazások címmel.